Kedves Olvasóim!
Ma annak a napnak az emlékét szeretném megosztani Veletek, amikor a tanfolyamon kívül először találkoztunk a kis csapatunkkal. Szerveztünk egy közös éjszakai fotózást egy izgalmas, különleges helyszínen, a Budapesti Vidámparkban.
Nagyon szeretek játszani a fényekkel, az éjszakai képek varázsa könnyen magával ragad engem, és amikor először voltunk a barátommal ezen a programon, akkor már tudtam, hogy ide el kell menni a többiekkel együtt, és össze kell kötni a kellemest a még kellemesebbel!
Végül 8-an jöttünk össze, és fergetegesen éreztük magunkat. Nagyon jó volt újra együtt lenni, és valóban úgy lett, ahogyan gondoltam: lélegzetelállító képek születtek az élénken kivilágított mozgó játékokról.
Első alanyunk a Flying Circus volt, majd tovább mentünk a T-Rexhez. Itt sajnos az érzékeny gyomrú közönség miatt érdekes szagok terjengtek, de a küldetés szent volt, és megérte a lélegzetvisszafojtott munka. Ikaruszról készítettünk még képeket, majd a Break Dance-szel próbálkoztunk. Nagyon sajnáltam, hogy a kdvenc játékom, a Top Spin és a SkyFlyer nem üzemeltek, pedig komoly terveim lettek volna velük.
Éjjel 2 órakor fáradtan, de egymásnak és a fényképezésnek nagyon örülve távoztunk. Nagyon örülök, hogy összehoztuk ezt a találkozót, igazán jó volt együtt lenni és arra külön büszke vagyok, hogy ilyen szuper témát találtam a kis csapatunknak :)
Az én memóriakártyámra többek közt az itt megosztott képek kerültek :)
Ha késztetést érzel hasonló képek készítésére, akkor szeptemberben még megteheted, hogy ellátogatsz az Éjszakai Vidámparkba. A belépőjegy nem túl drága, a fotózáshoz pedig mindössze egy állványra, egy manuális beállításokkal megáldott fényképezőgépre és némi meleg ruhára lesz szükséged. Ha szeretnéd a belépőjegyedet teljes körűen kihasználni, akkor ajánlott egy kisebb csapatot összehozni, mert tudtok vigyázni egymás cuccaira, és amíg valaki fenn ül, addig a lenti őrző-védő szolgálat sem unatkozik. A Flying Circusból bizony elég messzire repülne a kamera, az állvány meg nyomná a hátadat :D
Minden egyszerű dologban ott van a csoda, csak meg kell találni a módját annak, hogy megláthasd! És ha már megláttad, örökítsd meg, ha pedig megörökítetted, mutasd meg másoknak is, hadd örüljenek veled együtt ennek a csodának!
Szép fényeket kívánok,
Elda