Sziasztok!
Blogomat azzal a szándékkal indítom, hogy munkáimat, érzéseimet megosszam másokkal, Veletek is. Kezdetnek egy rövid bemutatkozót gondoltam rögtönözni magamról.
26 éves vagyok, Budapest mellett egy kisvárosban élek. Középiskolában már megérintett a fényképezés szele, de anyagi okok miatt nem álmodozhattam saját fényképezőgépről.
Munkába állásom után nem sokkal vettem egy kis digitális kompakt gépecskét, és lőttem vele mindenre, ami mozgott, de arra is, ami nem. Kedvenc témáim a virágok voltak. Pár éve megengedhettem magamnak egy digitális tükörreflexes vázat és beszereztem hozzá az idők folyamán kisebb-nagyobb kiegészítőket, objektíveket.
Főállásban eddig irodai alkalmazottként dolgoztam, azonban az idei tavasz vége új helyzetbe sodort. Álláskereső, vagy talán inkább szabadúszó fotós lettem. Időközben persze rengeteget tanultam, olvastam, tanfolyamra jártam. A tanfolyamról is szeretnék majd egy bejegyzést írni, talán a következő témám ez lesz. Megismertem tehát a fotózás csínját-bínját, kreatív ötleteimet igyekszem megvalósítani, és mindezt felhasználom, kamatoztatom munkáim során is. Több felkérésem volt már, modellfotózás, családi képek és esküvőfotózás területén. Érdekes fordulat, hogy az emberektől, mint témától féltem legjobban a tanfolyam előtt, és mire végeztünk, ez lett a szenvedélyem...
Sablonosan hangzik talán, de nincsenek megismételhető pillanatok, ez a fényképezés varázsa és egyedisége. Én ebben a varázsban élek, és szeretném, ha ezt az érzést Veletek is is tudnám éreztetni. Remélem, hogy sokatokkal fogok együtt dolgozni a jövőben, megkerestek engem, mert szeretnétek egy sorozatot magatokról vagy a családról, de egyéni kéréseknek is igyekszem eleget tenni.
Remélem, hogy kedveteket lelitek a munkáimban, cikkeimben, történeteimben. Olvassátok, nézegessétek örömmel a blogomat!
Üdv,
Elda